Viharos nap. Bámulok ki a hatalmas üvegablakon, nézve, ahogy az esőcseppek az ablakra esve egyre sokasodnak, majd egymással versenyezve folynak le az üvegen. Ugyan így gördülnek le a szememből is a könnycseppek... Nézem a védtelen fákat, ahogy féktelenül csavarja őket a viharos szél. Én is éppen ilyen tehetetlen vagyok... Látok egy hatalmas villanást, ami belecsap a földbe... ... Nekem is ennyire fáj.

Park Kyung vagyok, a Block B egyik rappere. És halálosan beleszerettem. Hogy kibe? A legjobb barátomba, Woo Jihoba. Általános iskolás korunk óta ismerjük egymást, osztozunk minden örömünkben, boldogságukban, bánatunkban, szomorúságunkban, keserűségünkben, vagyis az élet dolgaiban. De mint mindenkinek, nekünk is vannak titkaink. Még régen, kisujjesküvel ígértettük meg a másikkal, hogy elmondjuk minden titkunk, ám én ezt 1 éve megszegtem, annak érdekében, hogy megóvjam több éves barátságunkat.

Beleszerettem. Igazat megvallva, szerintem az több, mint 1, csak képtelen voltam beismerni magamnak. Hónapokig képtelen voltam elhinni, hogy meleg vagyok. Mikor megbékéltem a dologgal, el akartam neki mondani, de nem tudtam. Több, mint 10 évnyi barátságot dobjak el magamtól egyetlen szó miatt, egyetlen másodperc alatt? Ez az 1 év gyötrődésekkel, önmarcangolással teli volt. Lassan, apránként, felőröl, mert semmi se történik, én pedig azt hiszem, hogy fog. Nekem kell megtenni majd az első lépést. De hogyan? Ugyanazok a kérdések cikáznak át a fejemben: "Hogy mondjam el neki?" "És ha ő is így érez?" "Talán szeretett is valaha?" ... Mindegyik kérdés megválaszolatlan, és egy darabig az is marad. Jiho a lányokat szereti, nem a fiúkat. Hibás szerkezet vagyok, mert én nem vagyok olyan, mint a többi fiú. Mikor Zico-t körülveszik a többiek, vagy többi csapatbéli lányok, mindig irigy leszek. Én vajon olyan közel kerülhetek valaha hozzá...? Az évek alatt eléggé távolságtartó voltam vele. A többiek folyton azt kérdezték, hogy összevesztünk-e, miért nézem levegőnek, de nem válaszoltam, csak lehajtottam fejem és sóhajtottam egyet. Az idő múltával megszokták, és Ő is távolodott tőlem. Mindent elrontottam. Miért... Miért... Mindig ezt kérdezem magamtól. "Miért vagyok más, mint a többiek?" "Miért őt választottam szerelmemnek?" "Miért a legjobb barátom?" "Miért nem egy lány az utcáról...?"

Gondolatmenetem végéhez érve arra lettem figyelmes, hogy eláztattam a pólómat könnyeimmel, és az arcomon alig van olyan szabad felület, amit ne borítana könnyem. Zsebkendőért nyúltam, és letöröltem arcom, és egy másik pólót vettem fel. Leültem az ágyra, és próbáltam összeszedni magamat. Hallottam, hogy a nappaliban néznek valami filmet, és sejtéseim szerint valami vígjáték volt, ugyanis felhőtlenül nevettek. Kivéve engem. Én ülök az ágy szélén és lassan megint elkezdek sírni. De nem, erős voltam, erős vagyok, és erős is leszek. Mindig is.

Kezdtem éhes lenni, így nehéz léptekkel, de kiléptem a menedéket nyújtó négy fal közül. Utam egyenesen a konyhába vezetett, és ott csináltam magamnak szendvicseket. Leültem az asztalhoz, és lassan elkezdtem majszolni a gyorsan elkészített ételt, közbe tovább gondolkoztam. Elmélkedésemet Jaehyo hangja zavarta meg.

- Hát te? Látni téged máshol is a szobádon kívül?

- Ez miért meglepő? Mindenki szokott enni, én pedig éhes lettem, és kijöttem enni.

- Nem az... Azzal semmi bajom, egyél csak. - sóhajtott. - Tudod Kyung, engem csak az aggaszt, hogy debütáláskor még tök normális voltál, aztán körülbelül rá fél évre kezdtél megváltozni, kerülted a legjobb barátodat, azonkívül ha velünk se volt muszáj, nem nagyon beszéltél velünk, na de az nem is lényeges, hanem az, hogy Jihoval már megközelítőleg 10 éve ismeritek egymást, és legjobb barátok voltatok, de ez 1 éve kezd nagyon is megváltozni. Valami történt, amiről én nem tudok? Mert nekem eléggé feltűnt az, hogy mindketten kedvtelenek lettetek ez idő alatt, és egyikőtök sem hozza a megszokott, energikus formáját.

"Igen, Jaehyo, történt valami. " Csak magam elé meredtem. Teljesen igaza volt. De én nem tudtam úgy a közelében lenni, hogy ne mutassam szerelmem egy lehelletét se, és ahogyan magamat ismerem, eléggé könnyen le is buknék. Nem tudtam dönteni... Elmondjam neki? Lehetséges, hogy tudna segíteni... De miért is segítene, és hogyan? Jaehyo szintúgy a lányokat szereti, csak vessünk egy pillantást a telefonjára, tele van mindenféle A-Pink-es zenével, képpel, videóval. Míg magamban háborúztam, ő is leült az asztalhoz és kíváncsi szemekkel meredt rám.

Muszáj lesz neki kitálalnom, ez az egyetlen esélyem... Nem igazán ismerek mást, akiben megbízhatnék. Jaehyo is a legjobb barátaim közé tartozik, úgy, mint a többi 5 másik tag, de valamiért benne jobban megbízok. Igaz, Zicoval mindig rajta viccelődtünk, de ez valahogy össze is kovácsolt minket. Miután távolodtam legjobb barátomtól, Jaehyo is megérezte, a viccek nem voltak a régiek, valamint már szinte nem is viccelődtünk.