Zico POV

Nem értem. Park Kyung általános iskolás korom óta legjobb barátom. Először is, azt nem értem, hogy mi változott meg bennem, amiért máshogy érzek iránta. Az 'örökké legjobb barátok' kategória kezdett átcsúszni a 'barát' kategórián, és én azt hiszem... Igen... Beleszerettem. Sosem éreztem magam teljesen egyenesnek, voltak már fiú szerelmeim, azonban még eggyel sem jártam. Csajok szintúgy érdekeltek, szóval mondhatni biszexuális vagyok. (Igaz, rendes kapcsolatom sosem volt, a bandába való bekerülésért rengeteget kellett gyakorolnom, és ez nagy időmet lefoglalta, mióta híres lettem azóta pedig egyáltalán nem is próbálkoztam ezzel.) Kyunggal szinte minden szabad percünket együtt töltöttük, és öröm volt látni a mosolyt az arcán, amit vicceimmel csaltam oda. Minden titkunk megosztottuk egymással, heh, emlékszek, még mikor kicsik voltunk, kisujjesküvel ígértettük meg egymással, hogy elmondunk a másiknak mindent. Ez a harmónia villámcsapás szerűen megváltozott 1 éve. Már előtte is került engem, de a kerülés csak akkor vált egyértelművé. Eleinte azt hittem, csak rossz kedve van, vagy nem kapó a vicceimre (igen, ilyenkor Jaehyo volt az alanyom) és békén is hagytam, ám a végén azt vettem észre, hogy egyáltalán nem keresi a társaságom, én pedig nem akartam zavarni, így lassan, de (sajnos) biztosan, megromlott a kapcsolat köztünk. A napjaim unalmasan teltek, Jaehyo-t már néha unalmas volt egész nap csesztetni, Taeil szerint a vicceim túlságosan éretlenek, P.O meg mindenen nevet, neki semmit se lehet mondani, U-Kwon rejtélyes körülmények miatt sosincs itthon és sosem ér rá, B-Bomb nagy részben a táncteremben táncol, ha nem éppen magát fotózza (amit a nap 12 órájában csinál - a másik 12 órában táncol) ami szinte mindenkit hidegen hagy, esetleg néha Hyo-val osztja meg, akit látszólag kicsit sem érdekel, ugyanis saját, kivételes ulzzang arca sokkal jobban lenyűgözi. Volt, mikor hallottam, hogy a szobájában sír. Meg is kérdeztem mi a baj, de mintha ott se lettem volna. Teljesen elzárkózott előlem. Hiányzik a régi Kyung...

Ugyan ez volt ma is. Az eső csak úgy zuhogott, már kisebb pocsolyák is keletkeztek kint. Nem volt semmi programunk a mai napra, szóval úgy döntöttünk, megnézünk egy vígjátékot. A srácok szóltak Uborkának (Jaehyo által alkotott találó Kyung becenév) is, hogy csatlakozzon hozzánk, ám ő elutasította az ajánlatot. A film közben szomjas lettem, így kimentem a konyhába vízért. Mivel Kyung szobája nem messze volt a konyhától (kb. egy köpésre) így hallottam szipogásait. Megint sír... Kezdtek ezek aggasztani már, én vagyok a leader, tennem kéne valamit. De mivel anno nem válaszolt kérdésemre, nem hiszem, hogy most fog. Ha meg nem válaszol, nyilván olyanról van szó, amit nem szeretne megosztani csapatának vezetőjével, régi legjobb barátjával, szóval csak rá tartozik. Egy gondterhelt sóhaj hagyta el számat, majd visszatértem a TV elé. Körülbelül 10 perc múlva ajtónyitódást hallottam. Ez az ő ajtaja. Szinte tudomást se véve róla, élveztem a filmet továbbra is, egyszer csak Hyo pattant fel a kanapéról és ment a konyha irányába, amerre Kyung is ment 10 perce. Hallottam, hogy váltanak pár szót, és meghallottam az én nevemet is.

- ... Jihoval már megközelítőleg 10 éve ismeritek egymást, ... - halvány sejtésem volt, hogy ő is a magamban már rég szétmarcangolt témát feszegeti. Ha valamit a mi kis Narancsunk megtud, úgyis kifacsarom belőle az infót, szóval én nm idegesítem magam miatta. Ha pedig nem rám tartozik... Akkor is megtudom. Én vagyok a leader, nekem minden - a bandán belül folyó - ügyről tudnom kell. Nincs vita, tudnom KELL. Hiánya már lassan megőrjít, öröm töltené el szívemet, ha legalább egy mondatot hallhatnék felőle, vagy tőle. Pár másodperc múlva elviharoztak Kyung szobájába és többet nem hallottam semmit.

A film fél óra múlva be is fejeződött, szétröhögtük magunkat teljesen. Miután megvitattuk a kedvenc jeleneteinket, álmosság lett úrrá rajtam, pedig még csak 5 óra volt. Zombi-szerű léptekkel bevánszorogtam szobámba és levetettem magam a pihe-puha ágyneműm közé, pár perc se telt el, már álomországban voltam.

Mikor felébredtem sötét volt, azt hittem hajnal van, azonban még csak éjfél volt. Hát öcsém, most egész éjjel fent leszek. Miután úgy éreztem, ideje felkelni, és ételt keresni, na meg persze italt, mert már szomjan halok, fél kómában felálltam az ágyról. Azt hittem már mindenki alszik, azonban a folyosó végéről halk beszédet hallottam és halvány fényt láttam. Igaz, ilyenkor még nem igazán szoktunk aludni, van, aki elmegy egyet bulizni, vagy csak szimplán a városba, találkozni haverokkal, vagy csak úgy kedvtelésből elmenni valahova, esetleg sétálni, de általában este 10től reggel 9ig csend szokott uralkodni az egész lakáson, így furcsának találtam a dolgot, de sebaj, én aztán nem kötelezek senkit alvásra, meg mindenki oda megy, ahova akar. Majd Zico apuci 8-kor ágyba parancsolja 6 kicsi gyermekét és egy hosszú esti mese után mindenkinek jóéjtpuszit ad. Áh, dehogy. Itt már mindenki felnőtt, nem szólok bele senki életébe, miért is szólnék bele? Mindenki azt tesz a saját életével, amit akar. Na, de ebbe ne menjünk bele. Lassan közeledtem a nappali felé, és a hang egyre jobban erősödött...