Zico POV
Ha vidám vagyok, a stúdióba megyek. Ha szomorú vagyok, a stúdióba megyek. Ha dühös vagyok, a stúdióba megyek. Ha egyedül vagyok, a stúdióba megyek... A stúdió az életem. Most is úgy döntöttem, itt nem akarok maradni. (Legalábbis minimum néhány órára, remélem addigra dráma királynő is lenyugszik végre.)
Felkaptam a dzsekimet, fejemre húztam a sapim, felvettem a cipőm és mentem is. Út közben gondolkoztam, szokásomhoz híven. Ahh... Az élet nehéz. És az életben döntéseket kell hozni. Nehéz döntéseket. Az én döntésem ez volt... Elmenekülni a döntés alól. Nem volt kedvem veszekedni, nem akartam ezzel terhelni még az embereket, hogy még jobban összekapok Jaehyoval. Majd ha lenyugszik, akkor megy megint úgy minden, mint ezelőtt. Amíg bocsánatot nem kér, addig szóba sem állok vele.
Időközben megérkeztem a stúdióba. Bementem a szobába, ahol leültem a kanapéra, majd az előtte levő asztalon egy fehérlő papírlapra pillantottam. Ahhoz képest, hogy tényleg szinte az időm 90%át itt töltöm, már jó rég nem voltam itt. Talán 3-4 napja? A lapra csak egy cím volt felírva, mégpedig az, hogy "No Limit". Elkezdtem írni az új mixtapemre az utolsó számot. Már rengeteg időt töltöttem azzal, hogy elkezdjem megírni, de eddig még nem nagyon jutottam sehova. Furcsa lehet, hogy először van cím, aztán a szöveg, ez most egy olyan szám. Olyat akarok alkotni, amit más még ezelőtt nem látott. Karizmatikusnak kell lennie. Olyan, amiből megtudják az emberek, mit is érzek igazán... Hogy hogyan jutottam el idáig...
Kyung POV
Szinte sokkolódott arckifejezéssel ültem ott az asztalnál. Ez most mi, miért, hogyan...? Jaehyo mindennek az oka, ehhez kétség sem fér. Csak tudnám miért.
- E...Elmegyek a boltba. - amilyen csak gyorsan lehetett, kimentem a helyiségből, nem akartam, hogy visszakérdezzenek, mint például: "Minek?" "Miért?" "Miért pont most?" "Végre kimerészkedtél a szobádból, aztán elmész itthonról?!" és hasonlók.
Felvettem a kabátom, a cipőmet és el is indultam. Hogy hova? A stúdióba. Tudom, hogy ott van Zico. Általában, ha nem akar itthon lenni (már pedig most nagyon nem akar itthon lenni) vagy csak nem találja fel magát itt, vagy éppen dolgozós kedvében van, magyarul mindig, mikor nem akar éppen kikapcsolódni (ami elég ritkán van az ő esetében - gyakran éjt nappallá téve ott van) szóval a legtöbbször, a stúdióban van. Most is oda indultam el, mert tudtam, hogy ott van. De várjunk. Miért indultam én el Zicoért? Eddig még csak a képzeletbeli 3 méteres távolságot se léptem túl, nem hogy most meg betörjek az úgymond "magánszférájába". Bármennyire is haragszok most Jaehyora, amiért itt kicsapta az ál hisztit, ő adta meg nekem a kezdő lökést, és mit ne mondjak, hirtelen túl nagy önbizalmam lett. Bár ez végül is nem is olyan nagy baj... nem?
Megérkeztem az épület elé. Felmentem az ötödikre, ahol volt a stúdió. Ott voltam már az ajtó előtt. Komolyan bemenjek? Nem lesz mérges rám? Jaj, Park Kyung, ne legyél ilyen nyuszi. Ha már eljöttél idáig, tedd is meg. Csak kicsit beszélgess Zico-val, kerülj közelebb hozzá. Más nem is kell. Kopogtam. Egy hümmögés után lenyomtam a kilincset és félve, de beléptem az ajtón.
Zico POV
Már elkezdtem a rap első pár sorát írni, bár még nem igazán körvonalazódott bennem a dolog, inkább csak egy távoli ködben láttam az egészet. De legalább valamennyire már láttam. Már írtam is volna a következő sort, mikor kopogást hallottam. Egy nemtörődöm hümmögést hallattam, mondván, hogy "Ki vagy, mit akarsz, és miért jöttél ide?", majd pár másodpercen belül a kilincs lenyomódott, és az az ember lépett be, akire legkevésbé sem számítottam. Kyung. Nem tudtam örüljek-e vagy sem. Inkább örültem, aztán eleinte buta, "Milyen lény vagy te?" arcomat felváltotta kíváncsi, és boldog tekintetem. Már épp szólaltam volna meg, mire előbb ő kezdett el beszélni.
- Őő.. Szia Zico.. - mosolyodott el, bár látszódott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát. - Ugye nem zavarok? Csak otthonról úgy elmentél aztán... Ma akartam egy kicsit beszélgetni veled az elmúlt év dolgairól meg minden... - szinte éreztem helyette is, ahogy elpirul. - Gondoltam, hogy itt lehetsz aztán.. Zavarok?
- Neem, te sosem. - papíromat és tollamat arrébb toltam az asztalon majd megütögettem mellettem a helyet, mondván, hogy üljön le mellém. Így is tett. - Mi nyomja lelked? A leadernek mindent elmondhatsz.
Kyung POV
- ... A leadernek mindent elmondhatsz. - aha, persze. Nem fogom neki elmondani azt, amit el kéne. Kertelni jöttem, kertelni is fogok, senki sem tántorít ki, még Miss Jaehyo műdrámája sem. Kicsit összeszedtem magam, mert mikor elkezdtem neki beszélni a dolgokról, hogy mért is zaklatom szerény hajlékában, kissé zavarban voltam. Rég beszéltem vele...
- Hát tudod... Már 1 éve alig szólok hozzád, meg ilyenek... Bocsánatot szeretnék kérni. Lélekben valami nagyon nehéz dolgon mentem keresztül, de tegnap, hála az égnek, úgymond "kigyógyultam" belőle, és szeretnék mindent rendbe hozni. Rendbe akarom hozni a 10 éves barátságunkat.
Zico POV
- ... Lélekben valami nagyon nehéz dolgon mentem keresztül, de tegnap, hála az égnek, úgymond "kigyógyultam" belőle, és szeretnék mindent rendbe hozni. Rendbe akarom hozni a 10 éves barátságunkat. - ó, igen, persze, Hyo biztos kigyógyított belőle! Miért nem hozzá mész akkor?! Áh hagyjuk, Ahn Jaehyo-t csak szeretném már végre valahára és végleg kitörölni az emlékezetemből. Az utóbbi napokban nagyon nem fér a bőrébe. Biztos kanos. Ne rajtam élje ki perverz vágyait...
Megvakartam tarkóm.
- Igen, ez nekem is feltűnt. Nem akartalak zargatni állandó nyaggatásommal, szóval nem zavartalak, de így el is távolodtunk egymástól. Pedig mi a legjobb barátok voltunk ... - erre a kijelentésre, hogy: "legjobb barátok voltunk" a szívem úgy összeszorult, mintha elvesztettem volna egyszerre az összes szerettemet. Csak voltunk legjobb barátok. Már nem vagyunk. Többé nem. De ezt helyre hozhatjuk... Igaz? Kyung is akarja. Én is akarom. A rapper duó ismét összeáll...!
Láttam, hogy könny szökik a szemébe.
- Voltunk... De lehetünk újra, ugye? Ugye Zico? Lehetünk újra legjobb barátok? - már a sírás határán volt, úgy őszintén, nem voltam felkészülve egy sírós Uborkára.
- Persze, hogy lehetünk. - és átöleltem. Ezt lehet nem kellett volna. Bár... mikor átöleltem, visszaölelt. Szorosabban. Éreztem, ahogy szívdobogásunk felgyorsul.
Ha vidám vagyok, a stúdióba megyek. Ha szomorú vagyok, a stúdióba megyek. Ha dühös vagyok, a stúdióba megyek. Ha egyedül vagyok, a stúdióba megyek... A stúdió az életem. Most is úgy döntöttem, itt nem akarok maradni. (Legalábbis minimum néhány órára, remélem addigra dráma királynő is lenyugszik végre.)
Felkaptam a dzsekimet, fejemre húztam a sapim, felvettem a cipőm és mentem is. Út közben gondolkoztam, szokásomhoz híven. Ahh... Az élet nehéz. És az életben döntéseket kell hozni. Nehéz döntéseket. Az én döntésem ez volt... Elmenekülni a döntés alól. Nem volt kedvem veszekedni, nem akartam ezzel terhelni még az embereket, hogy még jobban összekapok Jaehyoval. Majd ha lenyugszik, akkor megy megint úgy minden, mint ezelőtt. Amíg bocsánatot nem kér, addig szóba sem állok vele.
Időközben megérkeztem a stúdióba. Bementem a szobába, ahol leültem a kanapéra, majd az előtte levő asztalon egy fehérlő papírlapra pillantottam. Ahhoz képest, hogy tényleg szinte az időm 90%át itt töltöm, már jó rég nem voltam itt. Talán 3-4 napja? A lapra csak egy cím volt felírva, mégpedig az, hogy "No Limit". Elkezdtem írni az új mixtapemre az utolsó számot. Már rengeteg időt töltöttem azzal, hogy elkezdjem megírni, de eddig még nem nagyon jutottam sehova. Furcsa lehet, hogy először van cím, aztán a szöveg, ez most egy olyan szám. Olyat akarok alkotni, amit más még ezelőtt nem látott. Karizmatikusnak kell lennie. Olyan, amiből megtudják az emberek, mit is érzek igazán... Hogy hogyan jutottam el idáig...
Kyung POV
Szinte sokkolódott arckifejezéssel ültem ott az asztalnál. Ez most mi, miért, hogyan...? Jaehyo mindennek az oka, ehhez kétség sem fér. Csak tudnám miért.
- E...Elmegyek a boltba. - amilyen csak gyorsan lehetett, kimentem a helyiségből, nem akartam, hogy visszakérdezzenek, mint például: "Minek?" "Miért?" "Miért pont most?" "Végre kimerészkedtél a szobádból, aztán elmész itthonról?!" és hasonlók.
Felvettem a kabátom, a cipőmet és el is indultam. Hogy hova? A stúdióba. Tudom, hogy ott van Zico. Általában, ha nem akar itthon lenni (már pedig most nagyon nem akar itthon lenni) vagy csak nem találja fel magát itt, vagy éppen dolgozós kedvében van, magyarul mindig, mikor nem akar éppen kikapcsolódni (ami elég ritkán van az ő esetében - gyakran éjt nappallá téve ott van) szóval a legtöbbször, a stúdióban van. Most is oda indultam el, mert tudtam, hogy ott van. De várjunk. Miért indultam én el Zicoért? Eddig még csak a képzeletbeli 3 méteres távolságot se léptem túl, nem hogy most meg betörjek az úgymond "magánszférájába". Bármennyire is haragszok most Jaehyora, amiért itt kicsapta az ál hisztit, ő adta meg nekem a kezdő lökést, és mit ne mondjak, hirtelen túl nagy önbizalmam lett. Bár ez végül is nem is olyan nagy baj... nem?
Megérkeztem az épület elé. Felmentem az ötödikre, ahol volt a stúdió. Ott voltam már az ajtó előtt. Komolyan bemenjek? Nem lesz mérges rám? Jaj, Park Kyung, ne legyél ilyen nyuszi. Ha már eljöttél idáig, tedd is meg. Csak kicsit beszélgess Zico-val, kerülj közelebb hozzá. Más nem is kell. Kopogtam. Egy hümmögés után lenyomtam a kilincset és félve, de beléptem az ajtón.
Zico POV
Már elkezdtem a rap első pár sorát írni, bár még nem igazán körvonalazódott bennem a dolog, inkább csak egy távoli ködben láttam az egészet. De legalább valamennyire már láttam. Már írtam is volna a következő sort, mikor kopogást hallottam. Egy nemtörődöm hümmögést hallattam, mondván, hogy "Ki vagy, mit akarsz, és miért jöttél ide?", majd pár másodpercen belül a kilincs lenyomódott, és az az ember lépett be, akire legkevésbé sem számítottam. Kyung. Nem tudtam örüljek-e vagy sem. Inkább örültem, aztán eleinte buta, "Milyen lény vagy te?" arcomat felváltotta kíváncsi, és boldog tekintetem. Már épp szólaltam volna meg, mire előbb ő kezdett el beszélni.
- Őő.. Szia Zico.. - mosolyodott el, bár látszódott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát. - Ugye nem zavarok? Csak otthonról úgy elmentél aztán... Ma akartam egy kicsit beszélgetni veled az elmúlt év dolgairól meg minden... - szinte éreztem helyette is, ahogy elpirul. - Gondoltam, hogy itt lehetsz aztán.. Zavarok?
- Neem, te sosem. - papíromat és tollamat arrébb toltam az asztalon majd megütögettem mellettem a helyet, mondván, hogy üljön le mellém. Így is tett. - Mi nyomja lelked? A leadernek mindent elmondhatsz.
Kyung POV
- ... A leadernek mindent elmondhatsz. - aha, persze. Nem fogom neki elmondani azt, amit el kéne. Kertelni jöttem, kertelni is fogok, senki sem tántorít ki, még Miss Jaehyo műdrámája sem. Kicsit összeszedtem magam, mert mikor elkezdtem neki beszélni a dolgokról, hogy mért is zaklatom szerény hajlékában, kissé zavarban voltam. Rég beszéltem vele...
- Hát tudod... Már 1 éve alig szólok hozzád, meg ilyenek... Bocsánatot szeretnék kérni. Lélekben valami nagyon nehéz dolgon mentem keresztül, de tegnap, hála az égnek, úgymond "kigyógyultam" belőle, és szeretnék mindent rendbe hozni. Rendbe akarom hozni a 10 éves barátságunkat.
Zico POV
- ... Lélekben valami nagyon nehéz dolgon mentem keresztül, de tegnap, hála az égnek, úgymond "kigyógyultam" belőle, és szeretnék mindent rendbe hozni. Rendbe akarom hozni a 10 éves barátságunkat. - ó, igen, persze, Hyo biztos kigyógyított belőle! Miért nem hozzá mész akkor?! Áh hagyjuk, Ahn Jaehyo-t csak szeretném már végre valahára és végleg kitörölni az emlékezetemből. Az utóbbi napokban nagyon nem fér a bőrébe. Biztos kanos. Ne rajtam élje ki perverz vágyait...
Megvakartam tarkóm.
- Igen, ez nekem is feltűnt. Nem akartalak zargatni állandó nyaggatásommal, szóval nem zavartalak, de így el is távolodtunk egymástól. Pedig mi a legjobb barátok voltunk ... - erre a kijelentésre, hogy: "legjobb barátok voltunk" a szívem úgy összeszorult, mintha elvesztettem volna egyszerre az összes szerettemet. Csak voltunk legjobb barátok. Már nem vagyunk. Többé nem. De ezt helyre hozhatjuk... Igaz? Kyung is akarja. Én is akarom. A rapper duó ismét összeáll...!
Láttam, hogy könny szökik a szemébe.
- Voltunk... De lehetünk újra, ugye? Ugye Zico? Lehetünk újra legjobb barátok? - már a sírás határán volt, úgy őszintén, nem voltam felkészülve egy sírós Uborkára.
- Persze, hogy lehetünk. - és átöleltem. Ezt lehet nem kellett volna. Bár... mikor átöleltem, visszaölelt. Szorosabban. Éreztem, ahogy szívdobogásunk felgyorsul.
Címkék: 첫 사랑