[Ilyen zárójelben az értelmezés van...XD]

Kyung POV

Éreztem egyre gyorsuló szívverését, bár az enyémről se lehetett elmondani, hogy 40-es a pulzusom. Ez most az amire gondolok? Áh, nem dédelgetünk olyan álmokat, amik sosem válnak valóra. Éljünk reálisan: csak legyek Jiho legjobb barátja megint és a rend helyreáll. Egy idő után (talán) már nem fogok így érezni iránta... A kicsit kínos helyzet után zavarodottan kibújtam karjai közül és kicsit pirulva próbáltam kerülni arcát annyira, amennyire csak lehetett. Hogy ne tűnjek úgy, mint egy kislány akinek először tetszik életében egy fiú, próbáltam hárítani a dolgot.

- Ééés... Mit csinálsz? - bár ez inkább egy elrontott filmjelenetre hasonlított leginkább. Lányos zavaromhoz Zico csak egy nevetést fűzött hozzá, majd válaszolt.

- Éppen az új mixtape-mre írom az utolsó számot, de még alig van belőle pár sor kész. Mielőtt jöttél azelőtt kezdtem el írni. - csak mosolygott.

- Akkor... Akkor azt hiszem megyek is. Nem zavarlak, biztos nem szereted, ha aközben zavarnak, miközben dolgozol... - már álltam is fel mikor megfogta a karomat. Kissé földbe gyökerezett a lábam és az arcom még vörösebb lett, már nem is uborkára hasonlítottam, inkább egy paradicsomra arcformámat leszámítva.

- Ne menj el. Nem emlékszel? Régen volt mikor együtt írtuk a számokat. Mikor te itt voltál velem a stúdióba... olyan más volt. És most újra az. Én örülök, ha itt vagy. Örömmel tölt el. Te akartad, hogy újra legjobb barátok legyünk, nem? Régen is legjobb barátok voltunk. - kicsit megdöbbentett amit mondott, de visszaültem mellé.

- Ó, oké, rendben. Csak gondoltam... Még kell idő míg visszaszokunk egymáshoz... - félbeszakított.

- Te számomra nem egy új nadrág vagy, akihez hozzá kell szokni, mert elsőre nem olyan kényelmes, mint a régi nadrág. Ha már itt a régi és új nadrágoknál tartunk, akkor vegyük tovább ezt a példát. Számomra olyan vagy, mint egy régi nadrág. Mikor megvettem, akkor hozzá kellett szoknom, mert először nem olyan volt, mint a régi. [Mikor megismerték egymást, össze kellett még barátkozniuk, hisz nem úgy megy, hogy meglátsz valakit az utcán és szia te vagy a legjobb barátom, mert én azt akarom.] De miután hozzászoktam, utána szinte le se vettem, annyira kényelmes volt, annyira hozzászoktam, annyira megszerettem. [Mikor összebarátkoztak, elválaszthatatlanok lettek Zico (és persze Kyung) számára.] Mikor vettem egy új nadrágot, bele kellett abba is szoknom, nem volt olyan, mint a régi. [Mikor eltávolodtak egymástól, semmi sem volt a régi, hozzá kellett szokni az új környezethez.] Igaz, hozzászoktam, de hiányzott még akkor is a régi. [Hiányzott neki Kyung.] Aztán mikor újra fel akartam venni a régit, akkor szomorúan jöttem rá a tényre, hogy elvesztettem. [Elvesztette Jiho a legjobb barátját.] Mikor megtaláltam, boldog lettem, hogy a legjobb nadrágom újra velem van. [Örült, mikor Kyung mondta, hogy szeretné, ha újra barátok lennének.] Mivel az volt a legjobb nadrágom, és amit a legjobban szerettem, elválaszthatatlanok lettünk szinte, nem volt nehéz újra felvennem, és ugyanúgy éreznem magam benne. [Zico számára Kyung olyan, mint volt, és még mindig legjobb barátjaként tekint rá (bár azóta a kapcsolatuk részéről - és Kyung részéről is - kicsit megváltozott)] Szóval nekem ne mondd, hogy "Kell idő míg visszaszokunk egymáshoz." ...

- Szóval számodra egy nadrág vagyok. - mondtam neki kissé sértődötten, bár inkább csak játszottam a sértődősdit. Mikor láttam, hogy Zico már forr a dühtől és mindjárt leordítja a fejemet, hogy "Te csak ennyit szűrtél le belőle, és az igazi mondanivalójára nem is figyeltél?!" megszólaltam. - Milyen színű? - mintha egy nadrágbuzi lennék úgy kérdeztem, teljesen megszállottan. Zico ilyen "Jaj, istenem, ez a hülye gyerek..." fejet vágott de aztán mosolyogni kezdett.

- Na, visszatért az én Kyungom. És piros. Természetesen. - nevetett.

- Tehát nem felejtetted el... - ugyanis ez a kedvenc színem. Ilyen apróságot ki az, aki megjegyez?

- Miért felejtettem volna? - nevetett megint, ezúttal én is. Egész baráti lett a hangulat, mintha ez az év nem is lett volna. Nevetgéltünk, beszélgettünk az elmúlt hónapok eseményeiről, közben beesteledett.

Kora tavasz van, a tegnapi esőzésnek ma már szinte nyomát se lehetett látni, a felhők is eltűntek és a nap a mai napon csodálatosan sütött. Este pedig a csillagok látszottak. Kiültünk az ablakba és a csillagokat néztük. Miközben el voltunk foglalva a csillagok fürkészésével, megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy mi volt délután az a szívdobbanás. Persze, mindenkinek dobog a szíve, de... Ez nem olyan volt, mintha egy barát megölel egy barátot. A szíve gyorsan vert... Bár lehet csak az én szívem visszhangzott ennyire, ezt is el tudom képzelni.

- Te, Zico...

- Hm? - szemét nem vette le az égről. Nem is baj. Én sem. (Az már más tészta, hogy hogyan láttam azt, hogy ő is a csillagokat nézte!)

- Van barátnőd? - kicsit furcsa kérdés... De mi régen mindig megbeszéltük ezeket. Volt mikor neki tetszett valaki, de az a lány még csak a létezéséről sem tudott, de nagy átlagban ez fordítva volt. Ziconak mindig is az "exklúzív" lányok tetszettek, akiket sosem kaphatott meg. Na meg persze az elmúlt időkben jó sok mindent hallottam, hogy kivel jár és kivel nem, és mivel nem beszéltünk szinte semmit, így nem tudtam, hogy a pletykák igazak-e vagy sem.

Meglepődötten nézett rám, mintha csak egy két éves kérdezte volna, és azt akarná mondani, hogy "Te mit tudsz a szerelemről?".

- Nincs.

- És azok a pletykák...? Hwayoung?

- A pletykák csak pletykák. Nincs barátnőm. - hatásszünet. Gondolkoztam kicsit, gondolom ő is merengett a dolgon, hogy most ez mi is volt meg ilyenek. - Neked van? - huncut mosoly ült ki arcára. (Igen, nem néztem már az égboltot, ahogyan ő sem.)

Sóhajtottam egyet. Nekem még sosem volt senkim. Ziconak lehetett volna, de ő nem akart ilyenekbe belemenni, fogalmam sincs miért. És úgy látszik, még most sem. Arckifejezésem és tekintetem kissé szomorúvá vált.

- Nincs. - ráztam meg fejemet. Sóhajom kicsit hangosra sikeredhetett, és túlságosan is jól ismer, ahhoz, hogy tudja, most szomorú lettem.

- Kyung, ne szomorkodj. Egyszer majd találkozni fogsz egy olyan értékes emberrel, aki nagyra becsül, és neki te vagy a nagy Ő. A többiekkel nem kell foglalkozni, azok nem látják meg a kivételes embereket. Ő majd jóban, rosszban együtt lesz veled, és sosem enged el.

Mióta lett Jiho ilyen költői?!